Miután kivettük az üvegeket a CANNER-ből, várjunk kicsit, hogy kihűljön, majd öntsük ki a vizet belőle. Az ecet miatt sajnos másra nem nagyon tudjuk felhasználni.
Ha mindent jól csináltunk, akkor az üvegekből nem jött ki semmi, így a CANNER tulajdonképpen tiszta, elég csak szárazra törölni vagy hagyni, hogy kiszáradjon.
Mivel a CANNER anyaga alumínium ötvözet, sajnos már az első használat után elszíneződik a belső része. Kár energiát és időt pazarolnunk arra, hogy megpróbáljuk visszaadni eredeti csillogását, nem fogunk sikerrel járni.
De nézzük ennek a pozitív oldalát! Egy – két használat után pontosan látjuk, hogy meddig szokott érni a víz a CANNER-ben feltöltéskor, így nem kell kancsóval méregetni a 3 liter vizet. 😊
A fedő egy picit több figyelmet igényel.
Ha levesszük a CANNER-ről, mindig ügyeljünk rá, hogy ne fejjel lefelé tegyük le, a nyomásmérő felfelé nézzen. Ha ez a műszer esetleg megsérülne, csak a csere segíthet a biztonságos konzerválásban.
A gumigyűrűt vegyük ki minden használat után és hagyjuk teljesen megszáradni, csak ezután tegyük vissza a szintén száraz fedélbe.
A nyomáscsökkentő szelepet vegyük le és ellenőrizzük, hogy a szelep átjárható-e. Ha átlátunk a nyíláson és belefújva is akadálytalanul áramlik a levegő, akkor minden rendben van. Ha netán eldugult volna, óvatosan tisztítsuk meg. Ezután már ne tegyük vissza a helyére. Legjobb, ha a CANNER belsejében tároljuk és csak a konzerválás megfelelő lépésénél (a szellőztetés után) helyezzük vissza a helyére.
Ellenőrizzük a biztonsági szelep szilikontömítését is! Legyen a helyén és ne legyen sérült.
Ha mindezekkel megvagyunk, keressünk a számára egy biztonságos helyet, ahol könnyen elérhetjük. A fedőt mindig lefelé fordítva tegyük a CANNER-re. Ezzel védjük a nyomásmérőt a sérüléstől és a szilikongyűrű is tovább marad használható, ha nem összenyomódva tároljuk.
Ha nagyon szeretnénk vigyázni az edényünkre, le is takarhatjuk vagy saját kis huzatot is varrhatunk rá, hogy védjük a szennyeződésektől.
Jó konzerválást!