Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia
Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia

Marharagu Stroganoff módra

Ez a recept eredetileg marha bélszínből készül, de ha konzervből készítjük, bátran választhatjuk a marha olcsóbb részeit, hiszen a konzerválás alatt vajpuha lesz szinte bármely húsból. A nagyon zsíros, inas részeket azért inkább vágjuk ki.

Elkészítés:

  1. Az alaplét forraljuk fel és tartsuk melegen. Ha nincs alaplevünk, készíthetünk leveskockából húslevest, vagy használhatunk forrásban lévő vizet is.
  2. A húst vágjuk csíkokra és kevés zsiradékon kis adagokban barnítsuk meg, de ne süssük át.
  3. Szedjük át egy tálba és tartsuk melegen.
  4. A hagymát és a gombát kockázzuk fel és pirítsuk meg abban az edényben, amiben a húst is megpirítottuk.
  5. Tegyük vissza a húst, adjuk hozzá a paradicsompürét és a fűszereket is. Keverjük meg és 1-2 percig forraljuk össze az alapanyagokat. Ha nagyon száraz lenne, tegyünk hozzá a húslevesből.
  6. Ezután szedjük üvegekbe. Az üveg tetejénél 3 cm-es fejteret hagyjuk üresen.
  7. Töltsük fel forró alaplével az üvegeket. Ügyeljünk rá, hogy a 3 cm-es fejtér továbbra is üresen maradjon.

Innentől a szokásos konzerválási eljárást folytatjuk:

  1. Távolítsuk el a buborékokat. Egy műanyag spatulát vagy kést vezessünk körbe az üveg szélénél.
  2. Az üvegek száját ecetes törlőkendővel megtisztítjuk és szorosan, de nem túlhúzva rátekerjük a kupakokat.
  3. A CANNER aljába helyezzük a rácsot. Ezen szépen elhelyezzük az üvegeket és a CANNER-t feltöltjük 3 liter vízzel és 1 dl ecettel. Ha két sorban helyezzük el az üvegeket, akkor a sorok közé is tegyünk egy rácsot, a víz mennyiségét nem kell növelni.
  4. Zárjuk le a CANNER-t a fedéllel és kezdjük el melegíteni a CANNER-t.
  5. A fedőn levő felugró szelep ekkor még nyitva tartja az edényt és a levegő a készülék fogantyújánál távozik.
    Ilyenkor némi csepegés figyelhető meg, mert a levegővel együtt lecsapódó gőz is távozik.
  6. A tűzhelyünk adottságaitól függően körülbelül 10-15 perc után, amikor a szellőztetés véget ér, a felugró szelep felemelkedik és lezárja a tetőt.
    A nyomásmérő óra megindul felfelé, ekkor megszűnik a csepegés és az edény hamarosan eléri az üzemi nyomást. Ekkor a nyomásszabályzó szelep kiengedi a kevés maradék levegőt.
  7. Amikor a nyomásmérő mutatója eléri a 0,76 bar-t, csökkenthetjük az edény melegítését és elindíthatjuk az időzítőt. Ha 720 ml-es üvegeket használtunk, akkor 80 percig tart a hőkezelés.
    Fontos, hogy a konzerválás ideje alatt ne csökkenjen le a nyomás a CANNER-ben.
  8. A 80 perc lejárta után kapcsoljuk ki a tűzhelyet és várjuk meg, amíg a CANNER magától lehűl.
  9. Amikor a biztonsági szelep visszaesett a helyére, az edényben már nincs nyomás. A fedele nyitható. Vigyázzunk, mert a benne lévő víz és az üvegek még nagyon forróak. Óvatosan nyissuk ki a CANNER-t, használjunk edényfogót és üvegkiszedő csipeszt.
    Nem szükséges azonnal kivenni az üvegeket a CANNER-ből, akár teljes kihűlésig is benne maradhatnak.
  10. Amikor az üvegek kihűltek és kialakult a vákuum, mehetnek a kamrapolcra.

 

Felbontáskor először egy kis levet töltsünk az edénybe, majd adjunk hozzá 1 evőkanál lisztet, amit habverővel csomómentesre keverünk. Ezután hozzáadhatjuk a konzerv teljes tartalmát az edényhez. Addig forraljuk, amíg a kívánt sűrűséget elérte, de legalább 10 percig. Ha hamarabb sűrűsödne be a szósz, tegyünk hozzá kis vizet. A végén tegyük hozzá a tejfölt is.
Ízlés szerint tovább ízesíthetjük citromlével, csemegeuborkával is.
Rizzsel, tésztával, krokettel de akár sült burgonyával is tálalható.

Legújabb receptek

Édes-savanyú szószos csirke

A gyerekek egyik nagy kedvence nálunk a kínai édes-savanyú szósz csirkével. Ha igazán autentikus módon szeretnéd elkészíteni, akkor viszonylag sok speciális alapanyagot kell vásárolnod, de

Zöldbab konzerválása cannerben

A zöldbab konzerválása cannerben tartósítja a friss zöldbab ízét és tápanyagtartalmát akár egész télen át. Kövesd ezt a receptet, hogy otthon is könnyedén elkészíthesd saját

Zöldborsóleves konzervekből

Elkészítés: Az általunk választott zsiradékon megpirítjuk a hagymát és megszórjuk a liszttel. Elkeverjük és halvány színűre pirítjuk. Majd egy kis fűszerpaprikát adunk hozzá. A borsókonzerv

Zöldborsó konzerválása

Elkészítés: A kifejtett borsót alaposan megmossuk. A borsószemeket egy nagy fazékba tesszük és felengedjük vízzel. Felforraljuk és hagyjuk forrni 2 percig. A borsót lecsepegtetjük és

Hozzávalók:

  • marhahús
  • gomba
  • vöröshagyma
  • paradicsompüré
  • Worcestershire szósz
  • fokhagyma
  • fűszerek: őrölt fekete bors, só, kakukkfű, petrezselyem
  • alaplé (marhahúsleves)
Elkészítési idő: 80 perc
Értesülj első kézből!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Receptek, tippek, trükkök az otthon konzervkészítéshez.