Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia
Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia

Vadaskonzerv házilag

Ez a konzerv kizárólag a magas nyomású konzerváló edénnyel készíthető el biztonságosan!

Ha még kezdő vagy a nyomás alatti konzerválásban, először mindenképpen olvasd el az alapokat itt.

 

  1. A húst akkora szeletekre vágjuk, amekkora belefér az üvegünkbe. Ehhez a recepthez érdemes szélesebb szájú üvegeket használni.
  2. Egy serpenyőben olajat vagy más zsiradékot forrósítunk.
  3. A hússzeleteket egyesével lisztbe mártjuk majd lerázzuk a felesleget róluk és a forró zsiradékon mindkét oldalukat 1-1,5 perc alatt megpirítjuk. Ha szükséges pótoljuk a zsiradékot. Vigyázzunk, hogy ne melegedjen túl.
  4. A hússzeleteket a serpenyőből azonnal a befőttesüvegekbe szedjük.
  5. Ha minden hús üvegbe került a visszamaradt zsiradékon megfonnyasztjuk a hagymát és a karikára vágott zöldségeket.
  6. Felöntjük 2 dl vízzel és 1-2 percig forraljuk majd elosztjuk az üvegekben. Ha nem elég a szaft, pótoljuk forrásban lévő vízzel. Ügyeljünk a 3 cm-es fejtér megtartására.
  7. Minden üvegbe tegyünk 1 kisebb babérlevelet, 5-10 szem szemesborsot és kevés sót.

Innentől a szokásos CANNER-ezési eljárást folytatjuk:

  1. Az üvegek száját ecetes törlőkendővel megtisztítjuk és szorosan, de nem túlhúzva rátekerjük a szintén tiszta kupakokat.
  2. A CANNER aljába helyezzük a rácsot. Ezen szépen elhelyezzük az üvegeket és a CANNER-t feltöltjük 3 liter vízzel és 1 dl ecettel. Ha két sorban helyezzük el az üvegeket, akkor a sorok közé is tegyünk egy rácsot, a víz mennyiségét nem kell növelni.
  3. Zárjuk le a CANNER-t a fedéllel.
  4. Kezdjük el a CANNER melegítését.
  5. A fedőn levő felugró szelep ekkor még nyitva tartja az edényt és a levegő a készülék fogantyújánál távozik.
    Ilyenkor némi csepegés figyelhető meg, mert a levegővel együtt lecsapódó gőz is távozik.
  6. A tűzhelyünk adottságaitól függően körülbelül 10-15 perc után, amikor a szellőztetés véget ér, a felugró szelep felemelkedik és lezárja a tetőt.
    A nyomásmérő óra megindul felfelé, ekkor megszűnik a csepegés és az edény hamarosan eléri az üzemi nyomást. Ekkor a nyomásszabályzó szelep kiengedi a kevés maradék levegőt.
  7. A 0,76 bar (11 psi) nyomás elérése után állítsuk be az időzítőt 80 percre.
  8. Az idő lejártakor kapcsoljuk ki a hőforrást és várjuk meg míg lehűl a CANNER.
  9. Vegyük ki az üvegeket és hagyjuk őket szobahőmérsékleten teljesen lehűlni.
  10. Tisztítsuk meg és cimkézzük fel őket és tároljuk a kamrapolcon.

 

Felbontáskor egy serpenyőbe tegyünk 1 evőkanál olajat vagy más zsiradékot (esetleg olvasszunk szalonnát) és 1 evőkanál cukrot karamellizáljunk meg rajta.
Ezután öntsük fel a konzerv levével és adjuk hozzá a zöldségeket is a konzervből. A babérlevelet dobjuk ki.
Forraljuk át, majd botmixerrel pürésítsük a szószt.
Tegyük bele a húst és forraljuk együtt 10 percig. Ha szükséges adjunk hozzá vizet, nehogy leégjen.
Ezután ízlés szerint ízesítsük tejföllel, mustárral, esetleg még cukorral, sóval.

Tálaljuk burgonya krokettel vagy spagettivel.

 

TIPP:
A vadashoz autentikusan a vad vagy marha legjobb részeit használják fel (pl.: felsál). A konzervben a hús sokkal zamatosabb, puhább, porhanyósabb lesz akkor is, ha nem a marha legdrágább részét vesszük meg. Bátran próbáld ki olcsóbb részekből is.
Konzerv készítéshez mindig jód és adalékmentes sót használjunk.

Az így elkészített konzerv addig marad eltartható, amíg a vákuum tart. Akár sok évig is. De minden esetben javasolt a házilag készített konzerveket 12 hónapon belül elfogyasztani, mert a hosszú állás alatt a konzervünk az élvezeti értékéből jelentősen veszíthet. Megváltozhat a színe, íze, illata, állaga.

Legújabb receptek

Édes-savanyú szószos csirke

A gyerekek egyik nagy kedvence nálunk a kínai édes-savanyú szósz csirkével. Ha igazán autentikus módon szeretnéd elkészíteni, akkor viszonylag sok speciális alapanyagot kell vásárolnod, de

Zöldbab konzerválása cannerben

A zöldbab konzerválása cannerben tartósítja a friss zöldbab ízét és tápanyagtartalmát akár egész télen át. Kövesd ezt a receptet, hogy otthon is könnyedén elkészíthesd saját

Zöldborsóleves konzervekből

Elkészítés: Az általunk választott zsiradékon megpirítjuk a hagymát és megszórjuk a liszttel. Elkeverjük és halvány színűre pirítjuk. Majd egy kis fűszerpaprikát adunk hozzá. A borsókonzerv

Zöldborsó konzerválása

Elkészítés: A kifejtett borsót alaposan megmossuk. A borsószemeket egy nagy fazékba tesszük és felengedjük vízzel. Felforraljuk és hagyjuk forrni 2 percig. A borsót lecsepegtetjük és

Hozzávalók:

  • Marhahús
  • Sárgarépa
  • Fehérrépa
  • Hagyma
  • só, bors, babérlevél

Felbontáskor adjuk hozzá:

  • 1 ek olaj
  • 1 ek cukor
  • tejföl
  • mustár
Elkészítési idő: 80 perc
Értesülj első kézből!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Receptek, tippek, trükkök az otthon konzervkészítéshez.