Az édesburgonya konzerválása kicsit eltér a rendes burgonyáétól. A végeredmény pedig sokkal puhább lesz. A konzervált édesburgonya leginkább pürének fogyasztható majd.
Ha még kezdő vagy a nyomás alatti konzerválásban, először mindenképpen olvasd el az alapokat itt.
- Az édesburgonyát megmossuk és 15 – 20 percig főzzük vagy pároljuk.
- Hagyjuk annyira kihűlni, hogy könnyen meg tudjuk fogni és le tudjuk húzni a héját.
- A megpucolt édesburgonyát kb. 3 cm-es kockákra vágjuk és a tiszta, forró befőttesüvegekbe töltjük.
- Forró vízzel feltöltjük, ügyelve a 3 cm-es fejtér megtartására.
- Eltávolítjuk a buborékokat egy műanyag spatulával, letöröljük az üvegek száját és lezárjuk őket a fedelekkel.
Ezután folytassuk a konzerválás szokásos lépéseivel:
- Helyezzük a CANNER-be a rácsot és tegyük rá az üvegeket. Töltsük fel a CANNERT 3 liter vízzel és 1 dl ecettel. Helyezzük rá a tetőt a nyomástartó nélkül.
- Kezdjük el a CANNER melegítését.
- A fedőn levő felugró szelep ekkor még nyitva tartja az edényt és a levegő a készülék fogantyújánál távozik.
Ilyenkor némi csepegés figyelhető meg, mert a levegővel együtt lecsapódó gőz is távozik. - A tűzhelyünk adottságaitól függően körülbelül 10-15 perc után, amikor a szellőztetés véget ér, a felugró szelep felemelkedik és lezárja a tetőt.
A nyomásmérő óra megindul felfelé, ekkor megszűnik a csepegés és az edény hamarosan eléri az üzemi nyomást. Ekkor a nyomásszabályzó szelep kiengedi a kevés maradék levegőt. - A 0,76 bar (11 psi) nyomás elérése után állítsuk be az időzítőt 75 percre.
- Az idő lejártakor kapcsoljuk ki a hőforrást és várjuk meg míg lehűl a CANNER.
- Vegyük ki az üvegeket és hagyjuk őket szobahőmérsékleten teljesen lehűlni.
- Tisztítsuk meg és cimkézzük fel őket és tároljuk a kamrapolcon.