Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia
Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia

Édesburgonya konzerv készítése

Az édesburgonya konzerválása kicsit eltér a rendes burgonyáétól. A végeredmény pedig sokkal puhább lesz. A konzervált édesburgonya leginkább pürének fogyasztható majd.

Ha még kezdő vagy a nyomás alatti konzerválásban, először mindenképpen olvasd el az alapokat itt.

  1. Az édesburgonyát megmossuk és 15 – 20 percig főzzük vagy pároljuk.
  2. Hagyjuk annyira kihűlni, hogy könnyen meg tudjuk fogni és le tudjuk húzni a héját.
  3. A megpucolt édesburgonyát kb. 3 cm-es kockákra vágjuk és a tiszta, forró befőttesüvegekbe töltjük.
  4. Forró vízzel feltöltjük, ügyelve a 3 cm-es fejtér megtartására.
  5. Eltávolítjuk a buborékokat egy műanyag spatulával, letöröljük az üvegek száját és lezárjuk őket a fedelekkel.

Ezután folytassuk a konzerválás szokásos lépéseivel:

  1. Helyezzük a CANNER-be a rácsot és tegyük rá az üvegeket. Töltsük fel a CANNERT 3 liter vízzel, és 1 dl ecettel. Helyezzük rá a tetőt a nyomástartó nélkül.
  2. Kezdjük el a CANNER melegítését. A forrástól számítva 10 percig szellőztessük a CANNER-t. Majd helyezzük fel a nyomástartót.
  3. A 0,76 bar (11 psi) nyomás elérése után állítsuk be az időzítőt 75 percre.
  4. Az idő lejártakor kapcsoljuk ki a hőforrást és várjuk meg míg lehűl a CANNER.
  5. Vegyük ki az üvegeket és hagyjuk őket szobahőmérsékleten teljesen lehűlni.

Legújabb receptek

Zöldborsóleves konzervekből

Elkészítés: Az általunk választott zsiradékon megpirítjuk a hagymát és megszórjuk a liszttel. Elkeverjük és halvány színűre pirítjuk. Majd egy kis fűszerpaprikát adunk hozzá. A borsókonzerv

Zöldborsó konzerválása

Elkészítés: A kifejtett borsót alaposan megmossuk. A borsószemeket egy nagy fazékba tesszük és felengedjük vízzel. Felforraljuk és hagyjuk forrni 2 percig. A borsót lecsepegtetjük és

Zöldborsófőzelék konzervből

Elkészítés: Egy megfelelő méretű lábasban a zsiradékon megfuttatjuk a lisztet. A konzerv levéből keveset a liszthez öntünk és csomómentesre keverjük, majd hozzáöntjük a konzerv többi

Lencseleves konzerválása

Elkészítés: A lencsét alaposan megmossuk, majd egy nagyobb edénybe tesszük és felöntjük annyi hideg vízzel, hogy legalább 2-3 centiméternyire fedje. Áztassuk addig, amíg jól meg

Hozzávalók:

  • Édesburgonya
Elkészítési idő: 75 perc
Értesülj első kézből!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Receptek, tippek, trükkök az otthon konzervkészítéshez.