A kukta és a Canner látszólag nagyon hasonlóak, ezért sokan úgy gondolják, mindkét eszköz ugyanazt tudja, ugyanazokra a feladatokra használható.
Ezzel szemben a két eszköz nem felcserélhető egymással. A kuktát az ételek gyorsabb elkészítésére, a Cannert pedig az alacsony savtartalmú élelmiszerek és készételek tartósítására fejlesztették ki.
Biztonságos-e a konzerválás kuktában?
Röviden: nem.
Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) laboratóriumi kísérleteket végzett különböző élelmiszerek biztonságos konzerválásának meghatározása érdekében. Ez alapján meghatározta azokat a kritériumokat, amik betartásával otthoni körülmények között is biztonságos konzerveket készíthetünk.
A receptek kidolgozásánál nemcsak a biztonságra figyeltek, hanem arra is, hogy az élelmiszerek minél jobban megőrizzék az élvezeti és a beltartalmi értéküket. Magyarul ne legyenek túlfőzve. Színük, ízük, állaguk a konzerválás után lehetővé tegye, hogy belőlük finom, értékes, tartalmas és látványra is kívánatos ételek készüljenek.
Mivel hivatalosan semmilyen más szervezet nem készített még kísérletekkel alátámasztott ajánlásokat az otthoni konzervkészítéssel kapcsolatban, az USDA által meghatározott paramétereket tekintjük standardnak.
Az USDA meghatározta, hogy az egyes élelmiszereket mekkora darabokra kell vágni, az élelmiszer milyen módon kerüljön az üvegekbe (hidegen vagy forrón), mekkora fejteret kell üresen hagyni, a különböző méretű üvegekben mekkora nyomáson, mennyi ideig kell hőkezelni ahhoz, hogy a konzervünk biztonságos, de ne túlkezelt legyen. (Ezeket a receptjeinknél mi is mindig megadjuk.)
A laboratóriumi vizsgálatokat az általunk is forgalmazott, úgynevezett Canner-el végezték, vagyis az összes USDA által biztonságosnak ítélt recept erre az edényre lett kifejlesztve.
Mik a Canner legfontosabb tulajdonságai?
1. Méret
A Canner esetében valóban a méret a lényeg. Az edény űrtartalma 15 és 23 liter között változik. Ez nagyon fontos paraméter, hiszen az edény méretétől függően változik a felmelegedési és a lehűlési idő, amit a receptek kifejlesztésénél figyelembe vettek. Fontos volt, hogy az edénybe legalább 4 db 1 quart-os (946 ml-es) üveg beleférjen. Ez a konzerválási minimum.
2.Vastagság
A Canner fala és teteje több rétegű alumínium ötvözetből áll. Ez nem csak a felmelegedési és lehűlési idő miatt, hanem a biztonság miatt is nagyon fontos. Ennek a rendkívüli anyagnak köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy a Canner a szükséges nyomást biztonságosan, és károsodás nélkül a szükséges ideig (akár 80-90 percig is) tartani tudja.
3.Nyomástartó súlyszelep
Ez tulajdonképpen egy súly, ami szabályozza az edény belsejében lévő nyomást. Amikor az edényben a hő hatására nő a nyomás, a levegő az edény tetején lévő szellőző nyíláson át távozik. Ezt akadályozza meg a súlyszelep, amit ráteszünk a nyílásra. A súly úgy lett kialakítva, hogy 1 bar nyomásig képes visszatartani a távozni kívánó levegőt. E feletti nyomásnál viszont a gőz már fel tudja emelni, és a felesleges magas nyomás távozni tud az edényből. Ezáltal csökken a nyomás, a szelep pedig visszaesik a helyére. Ezzel a folyamattal biztosítja a szelep a konzerváláshoz szükséges nyomást, és egyben megakadályozza a túl magas nyomás kialakulását is.
4.Nyomásmérő műszer
A Canner tetején található a nyomásmérő tárcsa. Ezzel pontosan megállapíthatjuk, hogy az adott pillanatban mekkora nyomás uralkodik az edény belsejében. A nyomástartó szelepünk beavatkozás nélkül 1 bar nyomást alakítana ki a Cannerben. Mivel Magyarországon nincs szükségünk 1 bar nyomásra, a 121°C eléréséhez ezért, ha a nyomásmérő mutatója elérte a 0.76 bar-t, visszavehetjük a melegítést, és a konzerválási idő lejártáig ezen a nyomáson tarthatjuk a Cannert. Ezt a nyomásmérővel folyamatosan ellenőrizhetjük.
Nézzük, ezzel szemben mit tud egy kukta!
Ahogy fentebb írtuk, a kukta kifejlesztésének célja az volt, hogy az ételek magasabb nyomáson hamarabb készüljenek el. Nem volt cél ugyanakkor, hogy a főzés vagy a nyomás pontosan szabályozható legyen, vagy pontosan megállapíthassuk a belső nyomást.
A kuktát rendszerint rövidebb ideig, alacsonyabb nyomáson főzésre használjuk.
Ezért kisebb az űrtartalma (általában 3-7 liter), vékony alumínium vagy rozsdamentes acél a fala és nem tartalmaz nyomásmérő műszert sem.
A kialakításából adódóan sokkal gyorsabban felmelegszik és hűl le, mint a Canner.
A fentieket figyelembe véve az USDA biztonságos konzerv receptjei nem készíthetők el kuktában.