Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia
Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia

Cseh burgonyás fokhagymaleves

Elkészítés:
1. Ha friss bagettet használunk, akkor először felkockázzuk a bagettet és egy sütőpapírral bélelt tepsiben összeforgatjuk 2 evőkanál olajjal, sóval és borssal, majd 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt szép aranybarnára sütjük.
2. Kibontjuk a burgonya konzervet és egy szűrő segítségével leöblítjük. A szűrőben hagyjuk lecsepegni.
3. Közben kevés vajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a reszelt fokhagymát, a fűszereket és a lecsepegtetett burgonyát.
4. 2-3 percig közepes lángon tovább pirítjuk a hozzávalókat, majd felöntjük az alaplével és forrás után 2-3 perc alatt készre főzzük a levesünket.
Tálaláskor a csészékbe szedett levest megszórjuk a krutonnal vagy a bagett kockákkal és a tetejére reszelt sajtot is teszünk.

Legújabb receptek

Édes-savanyú szószos csirke

A gyerekek egyik nagy kedvence nálunk a kínai édes-savanyú szósz csirkével. Ha igazán autentikus módon szeretnéd elkészíteni, akkor viszonylag sok speciális alapanyagot kell vásárolnod, de

Zöldbab konzerválása cannerben

A zöldbab konzerválása cannerben tartósítja a friss zöldbab ízét és tápanyagtartalmát akár egész télen át. Kövesd ezt a receptet, hogy otthon is könnyedén elkészíthesd saját

Zöldborsóleves konzervekből

Elkészítés: Az általunk választott zsiradékon megpirítjuk a hagymát és megszórjuk a liszttel. Elkeverjük és halvány színűre pirítjuk. Majd egy kis fűszerpaprikát adunk hozzá. A borsókonzerv

Zöldborsó konzerválása

Elkészítés: A kifejtett borsót alaposan megmossuk. A borsószemeket egy nagy fazékba tesszük és felengedjük vízzel. Felforraljuk és hagyjuk forrni 2 percig. A borsót lecsepegtetjük és

Hozzávalók:

  • 1 üveg burgonya konzerv
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 üveg (720 ml) csirke vagy marha alaplé konzerv (esetleg leveskocka)
  • 1 evőkanál vaj vagy más zsiradék
  • Fűszerek:
  • só, bors, majoranna
  • A tálaláshoz kruton vagy pirított bagett és reszelt sajt.
Értesülj első kézből!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Receptek, tippek, trükkök az otthon konzervkészítéshez.