Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia
Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia

Csirke taco guacamoléval – csirkecomb konzervből

  1. Először elkészítjük az avokádókrémet.
  2. Az avokádót egy kisebb tálba tesszük és villával szétnyomkodjuk. Nem baj, ha kissé darabos marad.
  3. Rátesszük a fűszereket, az apró kockákra vágott paradicsomot a lime levét és jól összekeverjük.
  4. Hűtőbe tesszük a tálalásig.Ezután a húst készítjük el.
  5. A csirkecomb konzerv fedelét levesszük és ½ perc alatt a mikróban felmelegítjük. A szaftot egy kisebb pohárba öntjük és félretesszük.
  6. A csirkecombról lefejtjük a húst, kisebb darabokra szedjük. (A csontot és a bőrt most nem használjuk fel.)
  7. Egy serpenyőben kis zsiradékot forrósítunk, rátesszük a húsdarabokat és hirtelen minden oldalról megpirítjuk.
  8. Rátesszük a taco fűszert, a paradicsomsűrítményt és a taco szószt is.
  9. Jól összekeverjük és egyszer megrottyantjuk. A tálalásig melegen tartjuk.
  10. A tortilla lapokat serpenyőben mindkét oldalukon ½ – ½ percig sütjük. Félbehajtva kézbe vesszük és megtöltjük először a guacamoléval majd a hússal végül egy kis tejfölt is teszünk rá.
    Ha taco shellt használunk, akkor azt a csomagolásból kivéve csak simán megtöltjük.

Legújabb receptek

Édes-savanyú szószos csirke

A gyerekek egyik nagy kedvence nálunk a kínai édes-savanyú szósz csirkével. Ha igazán autentikus módon szeretnéd elkészíteni, akkor viszonylag sok speciális alapanyagot kell vásárolnod, de

Zöldbab konzerválása cannerben

A zöldbab konzerválása cannerben tartósítja a friss zöldbab ízét és tápanyagtartalmát akár egész télen át. Kövesd ezt a receptet, hogy otthon is könnyedén elkészíthesd saját

Zöldborsóleves konzervekből

Elkészítés: Az általunk választott zsiradékon megpirítjuk a hagymát és megszórjuk a liszttel. Elkeverjük és halvány színűre pirítjuk. Majd egy kis fűszerpaprikát adunk hozzá. A borsókonzerv

Zöldborsó konzerválása

Elkészítés: A kifejtett borsót alaposan megmossuk. A borsószemeket egy nagy fazékba tesszük és felengedjük vízzel. Felforraljuk és hagyjuk forrni 2 percig. A borsót lecsepegtetjük és

Hozzávalók:

  • 1 üveg csirkecomb konzerv
  • 1 ek taco fűszerkeverék
  • 1 kis doboz paradicsomsűrítmény
  • taco szósz ízlés szerint

Guacamoléhoz:

  • 1 avokádó
  • 1 kisebb paradicsom
  • ½ fej lilahagyma
  • 1 lime vagy citrom leve
  • só, bors ízlés szerint

Tálaláshoz:

  • tejföl
  • tortilla lap vagy taco shell
Értesülj első kézből!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Receptek, tippek, trükkök az otthon konzervkészítéshez.