Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia
Az egyetlen CE minősítéssel rendelkező canner Európában!
2 év garancia

Rakott kelkáposzta

Elkészítés

  1. Bontsuk ki a kelkáposzta konzervet és egy szűrő segítségével csepegtessük le.
  2. Készítsük el a főtt rizst.
  3. Közben a sertéshús konzerv tartalmát egy edénybe tesszük és a húst villával szétnyomkodjuk. Használhatunk botmixert, turmixot vagy darálót is, de a villával is megfelelő állagú húspépet tudunk készíteni.
    Félretesszük, amíg elkészítjük a pörköltalapot.
  4. Egy serpenyőben kevés zsiradékon megpirítjuk a hagymát, rátesszük a fűszerpaprikát és felöntjük kevés vízzel. Sózzuk, borsozzuk.
  5. Hozzáadjuk az összetört húst a levével együtt, és pár percig összeforraljuk az alapanyagokat.
  6. Ha túl sűrű lenne, adjunk még hozzá vizet. Kóstoljuk meg és ízesítsük sóval, borssal, ha szükséges. Tehetünk hozzá pár kanál lecsót is, ha van kéznél, vagy egy szem paradicsomot és paprikát.
  7. Vegyünk ki a szaftból 1-2 dl-t.
  8. Egy jénai tálat kenjünk ki zsírral vagy olajjal.
    A tál aljába helyezzük el a kelkáposzta harmadát.
    Erre tegyük a főtt rizs felét, majd erre a hús és a szaft felét.
    Tegyünk újra egy sor kelkáposztát, rizst és húst az edénybe, majd zárjuk egy újabb sor kelkáposztával.
  9. A kihagyott szaftban csomómentesen keverjünk el 1-2 evőkanál tejfölt és 1 teáskanál lisztet, majd öntsük a kelkáposzta tetejére.
  10. A rakott kelt tegyük 200 °C-os sütőbe és addig süssük, amíg a teteje kissé megpirul. Kb. 20-25 perc.
    Ha szeretjük, reszelt sajtot is szórhatunk a tetejére.

Legújabb receptek

Édes-savanyú szószos csirke

A gyerekek egyik nagy kedvence nálunk a kínai édes-savanyú szósz csirkével. Ha igazán autentikus módon szeretnéd elkészíteni, akkor viszonylag sok speciális alapanyagot kell vásárolnod, de

Zöldbab konzerválása cannerben

A zöldbab konzerválása cannerben tartósítja a friss zöldbab ízét és tápanyagtartalmát akár egész télen át. Kövesd ezt a receptet, hogy otthon is könnyedén elkészíthesd saját

Zöldborsóleves konzervekből

Elkészítés: Az általunk választott zsiradékon megpirítjuk a hagymát és megszórjuk a liszttel. Elkeverjük és halvány színűre pirítjuk. Majd egy kis fűszerpaprikát adunk hozzá. A borsókonzerv

Zöldborsó konzerválása

Elkészítés: A kifejtett borsót alaposan megmossuk. A borsószemeket egy nagy fazékba tesszük és felengedjük vízzel. Felforraljuk és hagyjuk forrni 2 percig. A borsót lecsepegtetjük és

Hozzávalók:

  • 1 üveg hideg eljárással készült sertéshús konzerv (720 ml)
  • 1 fej hagyma
  • 1 evőkanál zsír vagy olaj (ízlés szerint)
  • Fűszerek: fűszerpaprika, só, bors
  • 2 üveg kelkáposzta konzerv (720 ml)
  • 1 adag főtt rizs
Értesülj első kézből!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Receptek, tippek, trükkök az otthon konzervkészítéshez.